Bemutatkozás

Közösségünk a Biblia alapján álló, un. „neoprotestáns kisegyház”. Ezt azt jelenti, hogy szeretjük Isten beszédét, és életünk alapjának tekintjük. Szeretjük egymást, szeretjük a többi felekezet tagjait, és szeretjük azokat is, akik egyelőre a Megváltó nélkül élik életüket. Igyekszünk azon, hogy az emberek élete boldogabbá legyen, s ennek érdekében a tőlünk telhetőt megtesszük. A maradandó értékeket előtérbe helyezzük – így a becsületesség, a hűség, a tisztaság, a szeretet és a megbocsátás kincseit. Ha megismer bennünket, látni fogja, az őszinteség és a megértés nagyon fontosak számunkra. Hisszük, hogy a mi Istenünk egy MEGMENTŐ Isten. S mi, e földön, az Ő megmentő tervét töltjük be – így bárhol vagyunk, bármit teszünk, ezt tartjuk szemünk előtt! Tevékenységünk széleskörű, oldalunkon részletesebb betekintést nyerhet.

A teljesség igénye nélkül: szeretet- és igeszolgálatunkból nőtt ki a Palánta gyermek-lélek-mentő munkája, a gyermekotthoni szolgálat, a börtönmissziós- és utcamissziós szolgálat. Ugyanígy, szeretet és tisztelet hatja át közösségi találkozóinkat, jegyesfelkészítő- és házassággondozó alkalmainkat, gyermekfoglalkozásainkat és Matiné bábszínházunkat is. Minden területen azt szeretnénk továbbadni, amit mi is úgy kaptunk: a Teremtő és Megváltó Isten végtelen szeretetét és azt a megoldást, amit Ő készített el valamennyiünk számára. Személyesen is szívesen találkozunk Önnel.

Időszerű foglalkozásainkról és találkozóinkról e-mailben várjuk érdeklődését, illetve, a Palánta titkársága útján telefonon is fogadjuk hívását. (Ld.: Kapcsolat/Elérhetőség oldal).

Érdekes, időszerű – és munkánk számára fontos – helyzetünk:

Közösségünk 1989-ben elsők között nyert egyházi státusban bejegyzést. Célunk kezdettől a megmentés üzenetének továbbadása volt, és az, hogy segítsünk az embereknek, hogy újat tudjanak kezdeni úgy, hogy megismerik a Megváltót. A kicsinyek életére is kihat közösségünk munkája, s ebben nagy segítség az 1991-ben elindított Palánta Gyermek- és Ifjúsági Misszió.

2012-ben az egyházi törvény rendelkezései miatt egyesületi státusba kerültünk át. Munkánkat tovább végeztük a megnehezedett körülmények között is. A 2019-es új törvényi rendelkezések kapcsán lehetőséget kaptunk arra, hogy egyházi státusunkat visszanyerjük – ehhez három éven át évi 1000 db. SzJA 1%-os felajánlást kell megkapjunk. Ez a státus azt is jelentené számunkra, hogy biztonságosabban és szélesebb körben végezhetjük munkánkat. Segítségét ez úton is köszönjük. (Technikai számunk: 0121. Az „egyházi 1%-ot” tudják felajánlani nekünk.)

Partnereink:

PSFA (Palánta Sorsfordító Alapítvány),

MPE,

„A jó rész” szolgálat